A​mikor Panna megszületett, és megmutatták nekem, nem látszódott jól az arca a magzatmáztól. Őt a testvérével ellentétben nem tisztogatták rögtön le, csak becsavarták egy törölközőbe, és apa csupasz mellkasára tették. Amikor elkészültem a műtét után, áthozták a kislányunkat nekem is. Addigra már megfürdették, és akkor láttuk meg, hogy az arca piroskás. Én rögtön sejtettem, hogy ez egy tűzfolt lehet, mert nekem és az anyukámnak is volt babakorunkban. Pannáé azonban sokkal erősebb és nagyobb volt, mint a miénk, neki az egész jobb arcfelét eltakarta. Ennek ellenére az első gondolatom az volt, hogy a tűzfolt úgyis elmúlik, hiszen már nekem sem látszik, egy éves koromra teljesen felszívódott. Viszont aznap este, amikor Panna megszületett, átjött a gyerekorvos, hogy beszélni szeretne velem. Kérdezte, hogy történt-e komplikáció vagy bármilyen szokatlan dolog a terhesség alatt. Én abban a pillanatban megdermedtem, és  másodpercek leforgása alatt gondolatok sokasága árasztott el.

Mi jutott akkor eszedbe?

A terhességem előtt nem voltam biztos abban, hogy teljesen készen állok arra, hogy Panna jöjjön. Meglepődtem, hogy pozitív lett a terhes teszt, ezért a várandósságom elején egyáltalán nem is figyeltem magamra, éltem az életemet, mindent csináltam, ami jól esett. A helyes táplálkozásra sajnos a későbbiekben sem tudtam ügyelni. Részben azért, mert képtelenség volt Jázmin mellett, részben pedig azért, mert nagyon hányós voltam, így nem maradt meg bennem semmi, a kóla viszont igen. Emellett sokáig emelgettem Jázmint is, hiszen még ő is kicsi volt.

Elég mélyen volt bennem az az érzés is, ahogy lelkileg álltam Pannához, a vele való terhességhez. Őt nem is tudtam elképzelni, milyen lesz. Míg Jázminnal sokat tudtam pihenni és relaxálni, miközben magam előtt láttam őt, addig Pannánál ez nem sikerült. Hiába próbáltam meg, hogy elképzeljem, mindig csak egy elmosódott arc jelent meg. És valahogy összekapcsoltam a kettőt. Hogy ez a tűzfolt most a büntetésem, és ez egy örök lecke lesz nekem.

Utána elmondta az orvos, hogy ekkora tűzfolt (esetleg haemangioma) komoly neurológiai betegség tünete is lehet. Én ettől teljesen magam alá kerültem, hogy úristen, mit tettem. Mert akkor ezt biztosan én tettem vele. Sokáig vívódtam, hogy ezt én csináltam, hogy mit csináltam a lánygyerekemmel. Iszonyatos lelkiismeret-furdalásom volt, de azóta szerencsére kiderült, hogy nem én tehetek róla, ami nagyon megnyugtató érzés.

Nyilvánvalóan vizsgálatok sorozata kezdődött el ezt követően.

Így van. Amikor hazaengedtek a kórházból, akkor is elmagyarázták, hogy ez egy súlyos neurológiai probléma tünete lehet. Első körben azonnal elküldtek a Heim Pál Kórház bőrgyógyászatára. Ott azonban az átküldött fényképek alapján azt mondták, hogy nem kell napokon belül menni, hanem leghamarabb Panna egy hónapos korában, mert nagyon kicsike még. Később a vizsgálat során elmondták, hogy a tűzfolt egy része valószínűleg elmúlik, egy része pedig megmarad, amit lehet majd lézerezni (6-10 éves kor után). Addig pedig folyamatos megfigyelés szükséges.

Utána más vizsgálatokon találtak bármilyen eltérést?

A bőrgyógyászatot alapos szemészeti és neurológiai kivizsgálás követte, de szerencsére sehol sem találtak eltérést. A szemét kiemelten kell majd ellenőrizni zöldhályog miatt. A neurológus pedig azt mondta, hogy agyi probléma nem lesz, de felkészített rá, hogy előfordulhat nála megkésett mozgásfejlődés. Ettől azonban nem ijedtem meg, mert a testvére is  minden mozgásformát a tól-ig határ felső határánál vagy később csinált, de azután tökéletesen ment neki minden.

Esztétikailag nem féltél, hogy esetleg mégis megmarad a tűzfolt?

Féltem tőle, de bizakodó voltam, pont azért, mert nekem is volt, és elmúlt. Érdekes viszont, hogy amíg én Panna egészsége miatt aggódtam jobban, a férjem az esztétika miatt. Hogy neki milyen lesz ezt megélni, hiszen tudjuk, milyenek az emberek. De azóta mi már elfogadtuk, mindketten megszoktuk, és hát fokozatosan halványul is.

És milyenek az emberek? Hogyan reagálnak erre a számukra furcsa látványra?

Már most napi szinten kell ezt megélnünk, akár ha az utcán megyünk is: „Jaj, milyen aranyos kisbaba, de jaj, mi történt vele? Beverte a fejét?” Esetleg egy égésnek tudják be. Vagy ha nem is nyíltan, akkor a hátam mögött, hogy „szegény kisbaba!”. Vajon mit kell azoknak az anyáknak átélniük, milyen nehéz lehet, akiknél tényleg komoly baj van a gyerekkel, és még látszik is? Mert nálunk, hála istennek, ezt a tűzfoltot leszámítva Panna teljesen egészséges.